Avilon
Csillag a Földön
Image may be NSFW.
Clik here to view.
Clik here to view.
A hosszú repülőút a végéhez
közeledik. Lassan ereszkedik le a gép. Dóra és Balázs hosszú éveken át
álmodozott erről a pillanatról. Lenn hatalmas síkságok, szántóföldek barázdái,
apró háztetők. Erdők sűrűjéből előbukkan a Duna halvány körvonala, itt-ott
kimagaslik egy-egy templomtorony. Balázsnak kicsit erősebbek ujjai szorítása,
szaporább szívük dobbanása. Megérkeztek. A bárányfelhők mögött már bontja
aranyló sugarait a Nap. Előttük a haza, ahol születtek. Itthon vannak, újra
itthon.
Pontban hét órakor kigyúlnak a fények az Operában. Különleges hangverseny ez a mai. Balázs első magyarországi bemutatkozása. Dóra megilletődve lép a márvány lépcsőkre. Mozdulatában harmónia, szívében boldogság. Lassan megtelik a nézőtér. Pompa és ragyogás. Édes parfümök keverednek izgalmas fanyar illatokkal. Az óriási kristálycsillár színei szivárványként táncolnak a párnás székek mélyvörös bársonyán.
Balázs óvatosan kézbe veszi az öltözőasztalán lévő képet, majd finoman a szívéhez szorítja. Az arc, él! Mélytüzű tekintetének sugárzó érzelmi gazdagsága, jóság és kedvesség. Ó Dóra, imádott felesége! „Csillag a Földön”
Szenvedélyes szerelme csupa üzenet: Neked születtem.
A várakozás meghitt perceiben Dóra emlékei felelevenednek... Visszagondol a napra, mikor először megpillantotta Balázst. A háború sebe még ott lapult a tudat mélyen. Azért már látni derűs, néha mosolygós arcokat az utcán. Lassan éled a város. Az évszázados épület ahol éltek, félig romos, félig épségben maradt. A körfolyosóval szegélyezett udvar kockakövein apró hóbuckák. Azon a téli reggelen, is mint az év minden napján, a szenesember az ajtó elé rak egy fahasábot, kimér hozzá egy-egy kanna szenet. Távolabbról zene tölti be a fénytelen udvart. A saroklakásból egyenletes varrógépkattogás, szinte éjjel-nappal. Szemközt nyitja ablakát a kedves néni, máris lendül a keze üdvözlésre. Arrébb csinos szőke lány, szája elé tett kézzel meséli titkos kalandjait. Az egyik lakásból pingpongozó fiúk önfeledt nevetése. Szereti ezt a házat, jóleső érzéssel, hirtelen mozdulattal kinyitja lakásuk ajtaját, de azonnal meg is torpan.
Papa áll előtte egy sápadt, vézna fiúval, szemében leírhatatlan félelem. - Dóra kislányom, bemutatom Balázst, mától velünk fog élni. - mondta Papa és bíztató, szeretetteljes mozdulattal megsimogatta a riadt fiút. E naptól lett életük egy, és elválaszthatatlan.
A mindennapi élet küzdelmei, félelmek, a házkutatások borzalmai, a kivándorlás izgalmai. Hosszú telek, balzsamos virágillatú tavaszok, s az a felejthetetlen nyár; ébredő szerelmük bódult kábulata. Rozsdabarna őszi hajnalon csókok, ölelések. A vágy és a beteljesülés csodája. Egymásba fonódó fájdalmuk gyermekük sírjánál.
A suttogó beszédhangok csenddé szelídülnek, amikor kialszanak a fények. A zongora hosszú árnyéka egybeolvad Balázs magas, karcsú alakjával. A szolidan elegáns fény megvilágítja nemesen szép arcát. Szelíd mosollyal meghajol. Dóra szíve beleremeg, ahogy tekintetét a pódiumra emeli. Egybeolvadt pillantásukból visszatükröződik lényük szépsége, szerelem és szeretet tüze ég szemükben. Ez hatalmas erő. Boldog kiválasztottak ők.
A felhangzó taps lezárja e bűvös pillanatot. Balázs átszellemülten hajol a zongora fölé, s mindent betölt a zene katartikus szépsége. Az utolsó akkord után, tekintetük ismét találkozik. Átjárja lényüket az Isteni adomány, egymás iránt érzett olthatatlan szerelmük.
Pontban hét órakor kigyúlnak a fények az Operában. Különleges hangverseny ez a mai. Balázs első magyarországi bemutatkozása. Dóra megilletődve lép a márvány lépcsőkre. Mozdulatában harmónia, szívében boldogság. Lassan megtelik a nézőtér. Pompa és ragyogás. Édes parfümök keverednek izgalmas fanyar illatokkal. Az óriási kristálycsillár színei szivárványként táncolnak a párnás székek mélyvörös bársonyán.
Balázs óvatosan kézbe veszi az öltözőasztalán lévő képet, majd finoman a szívéhez szorítja. Az arc, él! Mélytüzű tekintetének sugárzó érzelmi gazdagsága, jóság és kedvesség. Ó Dóra, imádott felesége! „Csillag a Földön”
Szenvedélyes szerelme csupa üzenet: Neked születtem.
A várakozás meghitt perceiben Dóra emlékei felelevenednek... Visszagondol a napra, mikor először megpillantotta Balázst. A háború sebe még ott lapult a tudat mélyen. Azért már látni derűs, néha mosolygós arcokat az utcán. Lassan éled a város. Az évszázados épület ahol éltek, félig romos, félig épségben maradt. A körfolyosóval szegélyezett udvar kockakövein apró hóbuckák. Azon a téli reggelen, is mint az év minden napján, a szenesember az ajtó elé rak egy fahasábot, kimér hozzá egy-egy kanna szenet. Távolabbról zene tölti be a fénytelen udvart. A saroklakásból egyenletes varrógépkattogás, szinte éjjel-nappal. Szemközt nyitja ablakát a kedves néni, máris lendül a keze üdvözlésre. Arrébb csinos szőke lány, szája elé tett kézzel meséli titkos kalandjait. Az egyik lakásból pingpongozó fiúk önfeledt nevetése. Szereti ezt a házat, jóleső érzéssel, hirtelen mozdulattal kinyitja lakásuk ajtaját, de azonnal meg is torpan.
Papa áll előtte egy sápadt, vézna fiúval, szemében leírhatatlan félelem. - Dóra kislányom, bemutatom Balázst, mától velünk fog élni. - mondta Papa és bíztató, szeretetteljes mozdulattal megsimogatta a riadt fiút. E naptól lett életük egy, és elválaszthatatlan.
A mindennapi élet küzdelmei, félelmek, a házkutatások borzalmai, a kivándorlás izgalmai. Hosszú telek, balzsamos virágillatú tavaszok, s az a felejthetetlen nyár; ébredő szerelmük bódult kábulata. Rozsdabarna őszi hajnalon csókok, ölelések. A vágy és a beteljesülés csodája. Egymásba fonódó fájdalmuk gyermekük sírjánál.
A suttogó beszédhangok csenddé szelídülnek, amikor kialszanak a fények. A zongora hosszú árnyéka egybeolvad Balázs magas, karcsú alakjával. A szolidan elegáns fény megvilágítja nemesen szép arcát. Szelíd mosollyal meghajol. Dóra szíve beleremeg, ahogy tekintetét a pódiumra emeli. Egybeolvadt pillantásukból visszatükröződik lényük szépsége, szerelem és szeretet tüze ég szemükben. Ez hatalmas erő. Boldog kiválasztottak ők.
A felhangzó taps lezárja e bűvös pillanatot. Balázs átszellemülten hajol a zongora fölé, s mindent betölt a zene katartikus szépsége. Az utolsó akkord után, tekintetük ismét találkozik. Átjárja lényüket az Isteni adomány, egymás iránt érzett olthatatlan szerelmük.
